Tarr Zoltán felerészben tulajdonosa egy 16. kerületi 916 négyzetméteres lakóháznak, amelyhez egy udvar is tartozik. Ezt az ingatlant 2014-ben szerezte – derült ki a tiszás EP-képviselő vagyonnyilatkozatából. Egyharmad részben tulajdonosa egy 595 négyzetméteres szintén 16. kerületi ingatlannak is.
Az első ingatlan ára 220-230 millió lehet, míg utóbbié akár a 400 millió forintot is meghaladhatja.
Tarrnak két autója van, de állítása szerint az egyik üzemképtelen. 2,6 milliónyi értékpapírban elhelyezett megtakarítása van, és mindezek mellett készpénzben van 643 ezer forintja is. Mindezek mellett több mint 7 millió forintnyi követelése is van Tarrnak pénzintézetekkel szemben. A tiszás EP-képviselő rendelkezik még egy közel 110 millió forintos lakásbiztosítással is.
Tartozása ezzel szemben csupán 3,3 millió forintnyi van.
Tarr nyilatkozatában szerepel még az is, hogy a korábbi években kiemelt szakértőként, üzletfejlesztési vezetőként, egyéni vállalkozóként és programszervezőként havi bruttó 500 ezer-1 millió forintot keresett. Az, hogy ezen jövedelmei pontosan mikortól és meddig éltek az nem derült ki a nyilatkozatából.